A fejlődés pszchiólógiája

Ha jól tudom Budha mondta, hogy semmihez nem szabad kötődni. Mindent hagyni kell átáramlani magunkon. Ha valamihez kötődünk az gyengévé tesz, hiszen az esetleges elvesztése okozta fájdalom örök félelemben tart minket.

Boldogok a lelki szegények? Hiszen övék a mennyek országa?

A vallás és a hit csodálatos dolog. Nem a hagyományos értelemben vett isten hitekre gondolok, sokkal inkább arra, hogy találunk egy eszmét, egy rendszert amiben hinni tudunk.

Egy szabályrendszert amit mindeki magának alkothat, amely tökéletesen rá van szabva. És ha jól alkotta meg, és hisz benne minden határokon túl akkor boldog és sikeres lehet.

Létezik vajon egyetemleges ilyen rendszer? Léteznek egyetemleges irányelvek? Alapkövek amiket követni kell? Agyagtábla amire fel lehet vésni a nagybetüs LÉNYEGet?

Azt szeretem Biusban, hogy ilyen dolgokról el lehet vele beszélgetni. Ha nem is ért egyet, vagy éppen máshogy gondolja, de elég inteligens és nyitott ahhoz hogy felfogja mit mondok, és szükség esetén vitába szálljon vele. Megért olyan dolgokat, melyek egy átlagos embernek már túl messzire mutatnak. Túl nagy távlatokat nyitnak, megijesztik.

Talán erre mondják, hogy társ?

Társ.

Volt egy régi magyar szó ami azonban napjainkban új értelmet nyert. Így hangzik.

Szeretőm.

Azaz ember akit megértek és aki megért engem. Aki szeret. Szerető. Szerintem gyönyörű.

A legfurcsább a mélypontban, hogy nem helyhez köthető. Lehetnék a bahamákon egy hűs koktéllal a kezemben egy pálmafa alatt, vagy éppen a himalája egy apró falujában. Teljesen mindegy mi vesz körül, nem számít semmilyen külsőség és az sem, hogy mit teszek, vagy tesznek velem.

Csak az számít ami bennem van.

Ha belegondolok ez egy csodálatos dolog, teljesen függetlenedve a környezetemtől lebegek a semmiben. Az egyetlen dolog amire koncentrálni tudok az a belső üresség.

Vajon ugyanez elérhető ha mondjuk kínzásnak vetnek alá? Tudom maga függetleníteni?

Végre beszereltettem az antennát a kocsiba, ilyenkor mindig lemossák. Szép. Fekete. Biusnak tetszett ilyenkor, én pedig boldog voltam, hogy tetszik neki valami ami az enyém. Mennyire egyszerű az ember...

Ilyen kis apróságok jönnek szembe percről percre... Amszterdamban múlt héten összeszedtem egy halom söralátétet, hogy felragasztom a falra a többihez, mert emlékeztem, hogy egyszer megjegyezte, hogy mikor első reggel felébredt nálam ez tetszett meg neki a szobámban a legjobban... aztán eszembe jutott, hogy alig pár hete még nekem lopott alátétet Párizsban... hogy ő ragasztotta fel az utolsó jópár darabot, és mennyire kényesen ügyelt, hogy minden jóhelyre kerüljön.

Sok kis apróság...

A legfurcsább az, hogy éppen mostanában kezdtem el egy konditerem+diéta kombót, hogy egy picit jobb formába hozzam magam. De az istennek nem bírtam megállni, hogy ne egyek. A jófajta magyar ételek és borok mindig is a gyengéim voltak...

Most nem vagyok éhes. Ma eddig egy pár virslit ettem, de azt is csak immel ámmal.

És még van aki kételkedik benne, hogy az érzéseink és a gondolataink nem képesek irányítani a testünk fiziológiáját. Ha tudattalanul de az agyam képes blokkolni az éhségérzetemet akkor lehet, hogy ezzel az erővel gyógyítani is tud.

De miért nem akarja az agyam, hogy egyek??? Ha már a tudatalattim sem normális akkor miben bízhatok?

Tegnap este berugtam. De amúgy csúnyán. Bélával meg Balázzsal elmentünk az AEGEE nyitóbulira majd tovább Rajk nyitóbulira. Én ott már nem nagyon tudtam egyhelyben megállni, a sok sok ember meg csak jött oda és fontos értelmes dolgokról akart beszélni... szerencsére Béla lelkesen hárította őket.

Az alkoholt sem kívántam... meg a cigit sem... ezt most érzem is.

Ha hirtelen elvesznek a célok az ember életéből, de legalábbis meginongnak akkor az egész teste leáll, nincs miért dolgozni. Nem tudom, hogy ez mindenkin ilyen nyilvánvalóan ütközik e ki mint rajtam.

Az első lépés tehát, hogy célokat kell keresnem.

De hogyan keresel új célokat, ha közben nem tudod, hogy a régiek valóra válhatnak e vagy sem? Ez a probléma ezzel a helyzettel. Ez a probléma ha valaki szünetet kér, mert élni akar.

Címzett: Bius

Ha azt akartad, hogy megtudjam milyen lehetett neked... akkor
sikerült. Most nagyon fáj.

Tegnap sírtam. Több mint 4 éve először úgy rendesen. Leraktam a
telefont bementem a wc-be, kinyitottam az ablakot és sírtam ki az
esőbe.
Ez az érzés azóta sem változott sokat.

Lassan egy órája, hogy bejöttem dolgozni, azóta egy billentyűt nem
bírtam leütni, csak ülök.

Remélem pár nap és ez elmúlik, akkor végre nekiállhatok azon
gondolkodni, hogy mi fáj ennyire?

Tudom, hogy nem jó ötlet most megírni ezt a levelet, mert nem tudok
tisztán gondolkodni, és főleg mert te valószínűleg nem vagy rá
kiváncsi... de mégis muszáj leírnom, mert ha nem adom ki felrobbanok.
Tegnap próbáltam leinni magam, hátha az segít... nem segített...
pálinka, absinth, bor, sör, vodka... meg amire még nem emlékszem.
Szánalmas.

Valószínűleg az fáj, hogy kinyíltam neked. Éppen most így a vége a
felé... valamikor a nyár vége felé. Valószínűleg én is ettől ijedtem
meg és ezért próbáltalak ellökni. Nem vagyok hozzászokva, hogy bárkit
is közel engedjek, hogy bárki törődik velem, hogy bárkinek rászorulok
a törődésére. Ezt sokszor mondtad nekem, sokszor kérted hogy
engedjelek közel, hogy beszéljek magamról... talán még emlékszel.
Megtettem.

És éppen mikor ez megtörtént (nem hirtelen de folyamatosan) akkor te
ellöksz. Ellöksz mert rájössz, hogy neked nem ez kell hanem valami
más. Na ez nagyon fáj. És tudom, hogy lehet hogy nem ez van mögötte
logikusan, de én ezt érzem.

Logikusan az van mögötte, amit mondtam és te is mondtál már az
elejétől, tehát végül semmi meglepetés. Neked szükséged van erre az
erasmusra, hogy tanulj, fejlődj és élj. Mikor tudtam józanul
gondolkodni akkor én is ezért harcoltam akár édesanyáddal vagy
apukáddal is ha emlékszel. Mert tudom, hogy ez a következő lépés
neked, és tudtam, hogy nem akarod majd hogy közben melletted legyek,
mert ugy nem lehet elni. Ez teljesen tiszta. Egyszeruen mikor
felkinaltam neked ezt a lehetoseget akkor te nem tudtal tiszta fejjel
donteni, mert befolyasoltak az erzelmeid. Most en vagyok ugyanebben a
helyzetben es nem tudom elfogadni hogy nincs rám szükséged.

Rettegek, hogy elveszitelek. Tul sok szállal kezdek kötődni hozzád, és
ezek csak most jöttek elő... a legtöbb dolog amit mostanában tettem
vagy terveztem valahogyan hozzád kötődött, vagy érted volt. És igen ez
egy szánalmasnak tűnő szerelmi vallomás is lehetne ha annak érezném.
De nem érzem annak, egyszerűen csak elmondom, hogy mit érzek őszíntén
és nyíltan. Közben remélem, hogy elhiszed és nem söpröd félre.
Egyszerűen csak belédszerettem... emlékszel mikor először mondtam ezt?
Valamikor nagyon az elején, sex közben azt mondtam, hogy könnyen beléd
tudnék szeretni. Erre csak mosolyogtál... hogyan változnak a dolgok.

A legrosszabb az, hogy mindaz amit elterveztem, amiert dolgozom amiert
felkelek reggel az valahogyan mind kotodik hozzád. Veled akartam
sielni menni, veled akartam tolteni a karacsonyt, a szilvesztert,
azért dolgoztam többet az elmúlt pár hétben hogy aztán ki tudjak venni
szabit, hogy meglátogassalak, ráérő időmben azt terveztem, hogy milyen
ajándékot viszek neked, hogy hogyan foglak meglepni... nagyon furcsa,
hogy mindezt most talán ki kell dobnom az ablakon.

De ahogyan a telefonban is mondtam, nincs ebben semmi meglepo. Az
ember mindig egyedul van, megha ezt neha el is felejti es elvezi a
sajat vaksagat.

Megragadni, átélni, aztán elengedni nem? Hát én most megragadom a
fájdalmat és átélem... csak legyen erőm elengedni.

Szeretlek.

Tegnap sírtam.

Nem egyszerűen csak elmorzsoltam egy kis nedvességet a szemem sarkában, hanem sírtam. A munkahelyem WC-jében, a nyitott ablaknál. Kint esett az eső. Több mint 4 éve sírtam utoljára, nem azért mert a sírást olyan dolognak tartom ami nem egyeztethető össze a macho férfi léttel. Nem. Azért nem sírtam, mert nem volt rá okom. Velem is történtek jó és rossz dolgok ezalatt, sokminden. De valahogy egyik sem mozdított ki abból amiről úgy hittem természetemből fakadóan a sajátom: a stabilitásomból.

Miért?

Erre próbálok választ találni ezen a blogon. Mivel az elkövetkezendő napjaimat, talán heteimet és hónapjaimat a gondolkodás fogja kitenni, úgy döntöttem leírom a gondolataimat. Hátha így könnyebb lesz.