Címzett: Bius
Ha azt akartad, hogy megtudjam milyen lehetett neked... akkor
sikerült. Most nagyon fáj.
Tegnap sírtam. Több mint 4 éve először úgy rendesen. Leraktam a
telefont bementem a wc-be, kinyitottam az ablakot és sírtam ki az
esőbe.
Ez az érzés azóta sem változott sokat.
Lassan egy órája, hogy bejöttem dolgozni, azóta egy billentyűt nem
bírtam leütni, csak ülök.
Remélem pár nap és ez elmúlik, akkor végre nekiállhatok azon
gondolkodni, hogy mi fáj ennyire?
Tudom, hogy nem jó ötlet most megírni ezt a levelet, mert nem tudok
tisztán gondolkodni, és főleg mert te valószínűleg nem vagy rá
kiváncsi... de mégis muszáj leírnom, mert ha nem adom ki felrobbanok.
Tegnap próbáltam leinni magam, hátha az segít... nem segített...
pálinka, absinth, bor, sör, vodka... meg amire még nem emlékszem.
Szánalmas.
Valószínűleg az fáj, hogy kinyíltam neked. Éppen most így a vége a
felé... valamikor a nyár vége felé. Valószínűleg én is ettől ijedtem
meg és ezért próbáltalak ellökni. Nem vagyok hozzászokva, hogy bárkit
is közel engedjek, hogy bárki törődik velem, hogy bárkinek rászorulok
a törődésére. Ezt sokszor mondtad nekem, sokszor kérted hogy
engedjelek közel, hogy beszéljek magamról... talán még emlékszel.
Megtettem.
És éppen mikor ez megtörtént (nem hirtelen de folyamatosan) akkor te
ellöksz. Ellöksz mert rájössz, hogy neked nem ez kell hanem valami
más. Na ez nagyon fáj. És tudom, hogy lehet hogy nem ez van mögötte
logikusan, de én ezt érzem.
Logikusan az van mögötte, amit mondtam és te is mondtál már az
elejétől, tehát végül semmi meglepetés. Neked szükséged van erre az
erasmusra, hogy tanulj, fejlődj és élj. Mikor tudtam józanul
gondolkodni akkor én is ezért harcoltam akár édesanyáddal vagy
apukáddal is ha emlékszel. Mert tudom, hogy ez a következő lépés
neked, és tudtam, hogy nem akarod majd hogy közben melletted legyek,
mert ugy nem lehet elni. Ez teljesen tiszta. Egyszeruen mikor
felkinaltam neked ezt a lehetoseget akkor te nem tudtal tiszta fejjel
donteni, mert befolyasoltak az erzelmeid. Most en vagyok ugyanebben a
helyzetben es nem tudom elfogadni hogy nincs rám szükséged.
Rettegek, hogy elveszitelek. Tul sok szállal kezdek kötődni hozzád, és
ezek csak most jöttek elő... a legtöbb dolog amit mostanában tettem
vagy terveztem valahogyan hozzád kötődött, vagy érted volt. És igen ez
egy szánalmasnak tűnő szerelmi vallomás is lehetne ha annak érezném.
De nem érzem annak, egyszerűen csak elmondom, hogy mit érzek őszíntén
és nyíltan. Közben remélem, hogy elhiszed és nem söpröd félre.
Egyszerűen csak belédszerettem... emlékszel mikor először mondtam ezt?
Valamikor nagyon az elején, sex közben azt mondtam, hogy könnyen beléd
tudnék szeretni. Erre csak mosolyogtál... hogyan változnak a dolgok.
A legrosszabb az, hogy mindaz amit elterveztem, amiert dolgozom amiert
felkelek reggel az valahogyan mind kotodik hozzád. Veled akartam
sielni menni, veled akartam tolteni a karacsonyt, a szilvesztert,
azért dolgoztam többet az elmúlt pár hétben hogy aztán ki tudjak venni
szabit, hogy meglátogassalak, ráérő időmben azt terveztem, hogy milyen
ajándékot viszek neked, hogy hogyan foglak meglepni... nagyon furcsa,
hogy mindezt most talán ki kell dobnom az ablakon.
De ahogyan a telefonban is mondtam, nincs ebben semmi meglepo. Az
ember mindig egyedul van, megha ezt neha el is felejti es elvezi a
sajat vaksagat.
Megragadni, átélni, aztán elengedni nem? Hát én most megragadom a
fájdalmat és átélem... csak legyen erőm elengedni.
Szeretlek.
